Domain, tárhely, honlap… Egy hármas, ami nagyon is összefügg, és talán pont ezért van, hogy nem mindeninek egyértelmű, hogy melyik pontosan mit is takar. Most ezt tesszük tisztába.

Domain név

A domain név gyakorlatilag egy szöveg. Ez az, amit megveszel, hogy pl. a „tutifrankolegjobboldal.hu a Tiéd legyen. A domain név nem más, mint ez a karaktersor. Ez az, amit bejegyeznek a nevedre/cégedre. Magához a domain névhez alapvetően nem tartozik weboldal, ezt „hozzá kell csatolni”. Erre mindjárt kitérek, hogyan.

Tárhely

A tárhely az, ahol a honlapod „lakik”. Ott vannak a képek, és mindenféle egyéb file-ok, és ott van az adatbázis. Vannak ott még egyéb dolgok is, de nekünk jelenleg ennyi elég. A tárhelyhez tartozik egy vagy több IP cím. Mint nevében is benne van, ez az a cím, ahol el lehet érni a tárhelyen lévő dolgokat.

Honlap

Honlap alatt általában azt a látható, „kattintható” valamit értjük, ami ott csücsül a monitorunkon.

Ez hogyan is függ össze?

A domain névhez a Domain Név Szerverek rendelik hozzá az IP címet, hogy milyen tárhelyről töltse az adatokat. Hasonlattal élve gondold úgy, hogy a Domain Név Szerverek a telefonos kisasszonyok, akiknek elmondod, hogy „Jóestét, én a tutifrankolegjobboldal.hu-t keresem.„, és ő válaszol, hogy „Pillanat, mindjárt kapcsolom…” – és kapcsolja.

Te ebből persze alapvetően szinte semmit sem látsz, kivéve, amikor pl. szolgáltató váltáskor DNS-beállítást kell csinálnod. Akkor a Domain Név Szervernek mondod meg, hogy elköltöztél, és mostantól már másik IP címen keressen.

Összefoglalás

  • A domain név az a szöveg, amit beírsz a böngészőbe, hogy bejöjjön a honlap, amit meg akarsz nézni. Például amit most nézel, ennek a honlapnak a domain neve „wp-egyszeruen.hu”.
  • A tárhely az a szerver, ahol a honlap ténylegesen megtalálható.
  • A honlap szót általában arra használjuk, amit konkrétan látsz az adott domain-en, amin tudsz kattintgatni a gépeden.

Ez a cikk az alapfogalmak cikksorozat része. Kattints ide, ha további fogalmakkal is tisztába szeretnél kerülni.

Pin It on Pinterest

Share This

Érdekes a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy értesülj az újdonságokról!

Név*
Email*

Sikeres feliratkozás!

Ez az oldal sütiket használ. Az oldalon való további böngészéssel ezt elfogadod. további információk

Ez a honlap - mint a jelenkori honlapok többsége szinte kivétel nélkül - úgynevezett sütiket (angolul cookies) használ. Ezek segítenek nekünk, hogy pontosabb statisztikánk legyen a látogatóinkról, és több általunk is használt szolgáltatás is használja őket, például google és facebook. Az Európai Unió törvényei szerint a tagországaiban lévő országok honlapjain kötelező értesíteni a felhasználót, hogy az adott oldal sütiket használ. Ha Téged zavar ez a tény, akkor kikapcsolhatod a böngésződben a sütik használatát. Ekkor elképzelhető, hogy az oldal egyes funkciói nem fognak működni.

Bezár